A magyar népmese napjára
1859. szeptember 30-án egy kisfiú sírt fel Kisbaconban. Akkor még nem tudhatták, hogy Benedek Elekre “A nagy mesemondó”-ként fognak emlékezni.
Gyermekkorában édesapjától - aki szintén szeretett mesemondó volt - számtalan székely mesét hallott, szívta magába a történetek szeretetét. Felnőttként is törekedett a mesevilág felfedezésére. Meséket, mondákat, regéket gyűjtött, fordított (Grimm, Ezeregyéjszaka meséi…stb.). Írásaiban megjelentek a szájhagyomány útján terjedő mesék jegyei. A magyar gyermekirodalom jelentős megteremtőjeként emlékezünk rá.
Születésének évfordulója 2005. óta a magyar népmese napja.
Gyermekként mindannyian találkoztunk Benedek Elek meséivel, és biztosan mi is olvastuk, meséltük ezeket gyerekeinknek.
Gyerekkorunk meséi az időben kicsit már megkophattak. Mégis, elég egy ismerős mondat, egy régi szereplő neve, egy erdei zizzenés, ágreccsenés, egy apró házikó a történetben… és valami megmozdul bennünk.
A meséknek mindig megvan a maga útja. Az út néha nehéz, van, amikor sötét és kilátástalan, mint a sűrű erdő, de akadnak segítőink, kiálljuk a próbákat, és néha elég egy egészen kicsinek tűnő dolog, ami megmutatja a kivezető utat. Épp, mint az életben.
Talán ezért szeretem annyira a meséket, a történeteket. Ezért született meg bennem a Tia B. Mesevilága is. A TiaBabák - már leírt és még leíratlan - történeteiben is vannak különleges világok, barátságok, állatok, tündérek, apró tanoncok, nagy kérdések és nagy kalandok.És persze vannak dolgok, amelyeket nem lehet egyedül megoldani.
Ezért is szeretem, amikor egy mese nem csak a könyv lapjain marad.
Egy TiaBaba is lehet egy apró mesekezdet.Egy kis társ, akinek még nincs meg a története, de születőben van egy gyerekszobában, egy ölelésben, egy esti mesében… vagy éppen egy nagy kaland első fejezeteként. 🧚♀️🌿
Mert ki tudja, milyen történet vár arra a TiaBabára, aki ma még csak csendben üldögél egy polcon?
Hiszem, hogy a mese mindenkié. Kisgyermekként hittünk. Aztán felnőttünk.
De én azt hiszem, a mesék nem tűntek el, csupán csendben várnak valahol, mélyen bennünk. ❤️
Néha felnőttként is szükségünk van arra, hogy egy történet elvigyen máshová. Egy helyre, ahol még lehet hinni abban, hogy a jó szándék számít, hogy a barátság erőt ad, és hogy a legnagyobb akadályokon is át lehet jutni, ha tiszta a szívünk, ha merünk rálépni az útra, amit nem biztos, hogy egyedül kell végigjárnunk.
Jó érzés visszarepülni a gyermeki képzeletvilágba, ahol a feltétlen bizalom, a tiszta hit, a szeretet, az empátia természetes.
Talán ezért mesélünk és talán ezért szeretünk történeteket olvasni, hallgatni is.
Ma különösen jó érzés kinyitni egy mesekönyvet vagy szabadjára engedni a gondolatainkat.
Mert szerintem felnőttként is szükségünk van mesékre.
Arra, hogy elhiggyük, van tovább az erdőn túl, van segítség, amikor elfáradunk, és a pislákoló fény is elég lehet ahhoz, hogy megtaláljuk az utat. 🌟
Mesére fel!
Boldog Népmese Napját!
Szeretettel,
Timi
Hozzászólások